SumidaA majki kamalduli remeteség
A néma szerzetesek nyomában…
A Vértes hegységben megbújó Majkpusztán találjuk a hazánkban páratlan, egykori kamalduli remeteség barokk épületcsoportját. Az idilli környezetben, egy halastótól nem messze, gyönyörű park közepén épült rendház a templommal és a 17 remetelakkal népszerű kirándulóhely.
A remeteség története
A kamalduli szerzetesrend a bencések szigorított rendje volt. Szent Romuald alapította a XI. században az itáliai Camaldoli-ban. A rend puritán szerzetesei három év kolostori élet után visszavonultak a különálló remetelakokba, minden munkát maguk végeztek, némasági fogadalmat tettek, csak jeles ünnepeken szólhattak egymáshoz. Ruhájukról fehér bencéseknek is nevezték őket.
Alapítása
1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége a hallgatás szimbólumaként, mely az ellenállás egyik utolsó lehetősége volt a Rákóczi-szabadságharcot követően.
Majki szerzetesek
Az első szerzetesek (hárman) 1735-ben érkeztek Majkra és az építkezés miatt ideiglenesen a vértessomlói Mária kápolna mellett laktak. Letelepülési engedélyüket csak később, 1738-ban kapták meg.
A némaságot fogadott (a népnyelvben ezért néma barátoknak nevezett), fehércsuhás, fejtetőjüket kopaszra borotvált, hosszú szakállú szerzetesek a bencésektől szigorúbb aszkétikus rend szerint éltek.
Külön-külön elmélkedtek kis cellaházaikban, tudományokkal és művészetekkel foglalkoztak.
Minden házhoz a házakkal megegyező méretű külön kiskert tartozott, ahol a remeték gyógy-, és fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket termeltek.
A termények egy részét a remeteség területén található gyógyszertárban dolgozták fel.
Ezen kívül kézműves tevékenységet (fafaragás, festés, fazekasság) is folytattak, az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak.
Az itt végzett munka magányát,( hogy a szerzetesek ne találkozhassanak, beszélhessenek egymással) a kertet körülvevő magas fal biztosította.
A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt.
A gazdálkodást, a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, akik halászattal, földműveléssel foglalkoztak, valamint az ő dolguk volt, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete.
Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgram-ot bízta meg. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, donációjukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.
Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, ekkor még folytak a befejező munkálatok a templomban, a foresteriában és a kápolnában.
Az újonnan felépült épületegyüttesnek nem sokáig örülhettek a szerzetesek, mivel II. József 1782-ben a többi renddel együtt a kamalduli rendet is feloszlatta, és az épületek a császári kincstárhoz kerültek. A kolostor egy ideig posztógyár, a remetelakok pedig munkáslakások voltak, de később a magára hagyott épületegyüttes pusztulásnak indult. A villámcsapás következtében leégett templom köveit nagyrészt széthordták, értékes berendezését a környező templomokba vitték.
A II. világháborúban jelentős károkat szenvedett épület -együttesben kórház működött, később az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló költözött falai közé.
A 90-es években kezdődtek a helyreállítási munkálatok és 2015 szeptember elsején adták át a gyönyörűen felújított kolostorépületet és a díszudvart.
A teljesen felújított konvent épületében, a foresteriában (erdei kolostor) látogatóközpontot alakítottak ki. Egy új állandó kiállítás eleveníti fel a remeteség XVIII. századi történetét, a szerzetesek életmódját, valamint II. Rákóczi Ferenc és a kamalduliak kapcsolatát. Az eredetihez igazodó történeti bútorok kaptak helyet a rendezvényekre használt terekben is, így a refektóriumban, a díszteremben, a káptalanteremben, a könyvtárszobában és a kápolnában.
A remeteség épületei
A térség közepén felkiáltójelként meredező templomtornyot félig benőtte a borostyán, alsó szintjén kis kiállítást látható.
Az egyik remetelakban szintén kiállítás látható a rend történetéről, ahol belepillanthatunk az itt élő egykori kamalduliak szikár mindennapjaiba. Egy rekonstruált kis kertet is találunk gyógynövényekkel és virágokkal. Minden egyes remetelak kápolnából, dolgozószobából, hálóból, kamrából és egy kis udvarból áll.
Az egykori rendház legértékesebb része a stukkókkal borított régi ebédlő (refektórium), amelyet barokk freskók, többek közt Maulbertsch falfestménye díszít.
A majkpusztai park
Gyönyörű parkerdő veszi körül a műemlékegyüttest. A halastótól nem messze a patakparton egy XVII. század végén épült vízimalom épülete áll, a kis erdős dombon a barokk kori, Celli Szűz Mária kápolna bújik meg. A templom elkészülte előtt, ide jártak imádkozni a barátok, később a nők használták, akik nem léphettek be a kolostor területére.
A teljes egészében fallal körülvett remeteség épületei csak szakvezetéssel tekinthetők meg.
A 17 cella legnagyobb része vendégházként működik, elsősorban zarándokoknak, de a szélesebb nagyközönségnek is adnak ki házakat. A felújítások folyamatosak, a fürdőszobák már elég modernek, és télen sem kell a vendégeknek fát vágniuk.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
