NÁDUDVARI FEKETE KERÁMIA

NÁDUDVARI FEKETE KERÁMIA

A fazekasság kezdetét a neolitikumra, az időszámításunk előtti 7. évezred közepére teszik, ezen belül is a fekete edény készítése kb. 6000 éves. Egyszerre több kultúrában jelent meg egymástól függetlenül, és a döntő lökést a fazekaskorong feltalálása hozta a fejlődésben. Dél-Amerikától Európán át Ázsiáig fellelhetők ennek az ősi technikának az emlékei.

Nádudvar a Hortobágy és a Sárrét határán fekvő ősi mezőváros. Nevét az árterekben mindenhol előforduló nádról és az ebből kerített udvarokról kapta. Nádudvar a neolit kortól lakott település, neve elválaszthatatlan a fekete kerámiától. Számos család készítette és készíti a mai napig a népi cserépedényeket a településen.

Nádudvart a történelem során többször elpusztították, de mindig újjáépült. A török hódoltság kezdetén már jelentős mezőváros volt, a fazekasság története is a hódoltság idejére vezethető vissza, egy helyi szájhagyomány alapján:
A török szultán isztambuli háreméből egy fekete csalikorsó mentette meg a nádudvari főbíró szép lányát. Csak olyan edényért engedte szabadon a váradi pasa, amelyikben borrá változik a víz is. Elkészítették a kétfenekű csalikorsót, amelyikben egyszerre lehetett bort és vizet tartani, s ezt vitték el a pasának váltságdíj képpen.

Az első írásos adatok 1714-ből lelhetők fel, ekkor említik először a nevében és mesterségében is egyaránt fazekas Fazekas családot. Ettől kezdve a családban folyamatosan öröklődött apáról fiúra a fekete kerámia készítésének mestersége.

A nádudvari mesterek a mezőváros adottságait kihasználva a mesterség mellett gazdálkodással is foglalkoztak, illetve a háztartások igényei szerint készítették cserepeiket. A férfiak dolga volt a korongozás, a nőké a díszítés. A nádudvari kerámia kizárólag használati edényekből állt, különösen vizeskorsóik, kannáik voltak népszerűek, mivel a vizet párolgás révén hidegen tartották. Nádudvaron a XIX. század második felében még több mint 30 fazekas dolgozott itt, közülük a XX. században többen áttértek a mázas kerámiák készítésére. Egészen az 1930-es évekig a mindennapi élethez tartozó edényeket készítették, amikor is nem csak a nádudvari fazekasság, hanem az egész népművészet teljesen átalakult. Az emberek igényei megváltoztak és egyre jobban érdekelte őket az esztétikum. Ez természetesen kihatott a fazekas mesterek munkáira is. Létrejöttek a tökéletesen funkcionáló dísztárgyak. A népművészet és így a nádudvari fazekasság is fordulóponthoz érkezett. A fő feladata az ősi forma és motívum kincseket úgy átalakítani, hogy az a modern háztartások szerves részévé válhasson.

A mesterség fogásai az évszázadok alatt alig változtak, legfeljebb a lábbal hajtós korongot ma villanymotor hajtja, de minden más változatlan maradt. Az agyagbányászástól az égetésig ugyanúgy készülnek az edények, mint néhány száz évvel ezelőtt. Cserépkészítéshez alkalmas jó minőségű agyag kb. 2 méter mélyen található a föld felszíne alatt. Ezt az agyagot ki kell bányászni, majd bevinni az udvarra, ahol vízzel felkeverik, hogy jó folyós állagú legyen. Ezután szitán átszűrik, így tisztítva meg a szennyeződésektől, majd a napon szikkasztják, ezután pincébe hordják és 2-3 évig érlelik. Majd bekerül a műhelybe, ahol korongon készül el minden tárgy. Ez talán a mesterség legszebb és talán legnagyobb felkészültséget igénylő része. Néhány nap alatt teljesen megszárad az edény és ekkor következik a nádudvari fekete kerámia egyik különlegessége, a mintázás. A karcolást és rárakást a még nedves edényen végzik, a sikálást az égetés előtti száraz edényen. A nádudvari díszítésre jellemző sikálás folyami kaviccsal való dörzsölést jelent, amivel szabályozták az edény vízálló képességét. A sikált részeken szép fényessé válik a kerámia. A lemintázott edények kerülnek be a katlanba, ahol megkapják jellegzetes fekete színüket. Az égetés technikája ugyanúgy működik, mint több száz, vagy ezer évvel ezelőtt. A fatüzelésű kemencében 8-10 órai folyamatos tüzelés által elérik a 900-950 fokos hőmérsékletet. Ekkor az addig termelődött füstöt és kormot belefolytják a kemencébe, mely ráég az edények felületére. Ez a füstöléses eljárás adja meg a nádudvari kerámiára oly annyira jellemző csillogó fekete színét. Visszahülés után megtisztítják a fölösleges koromtól és készen vannak az edények.

Magyarországon régen több mint száz fazekasközpont működött, ezek közül körülbelül harmincban készítettek fekete cserepet is, manapság azonban már csak Mohácson és Nádudvaron, de a díszítésmódjuk jelentősen eltér egymástól. A település határában található magas vastartalmú, jó minőségű agyag tette lehetővé, hogy a fekete cserép készítésének máig is meghatározó központjává váljon és maradjon Nádudvar.

írta és szerkesztette: Haulik Beatrix

Ifj. Fazekas István – A nádudvari fazekasság

http://www.feketekeramia.eu
képek forrása: https://www.facebook.com/pg/FeketeKeramia/photos/?tab=album&album_id=264314280375289&ref=page_internal